
A vádirat szerint a férfi 2007-től 2012-ig adta ki magát brókernek Békéscsabán. Ügyfeleinek magas hozamot ígért, azt hazudta nekik, hogy egy pénzügyi vállalkozásnak és egy alkuszcégnek is dolgozik, de egyikkel sem állt szerződésben. A tizenkét sértettől közel 150 millió forintot csalt ki, volt, akitől 400 ezret, de olyan is, akitől 70 milliót. A pénzzel sajátjaként bánt, egy részét magára költötte.
„A Hungária Értékpapír Zrt. folyószámlájára befizetett összegeket a legmagasabb kockázatú portfólióba fektette be, a pénzösszegekkel nyereség reményében mint sajátjával kereskedett, melyeket utóbb már nem vagy csak részben tudott a sértetteteknek visszafizetni. A vádlott a csalárd módon megszerzett összegek révén rendszeres haszonszerzésre törekedett” – mondta el Pálné Kismarton Annamária ügyész.
2012-ben, amikor a piramisjáték bedőlt, a férfi eltűnt. A rendőrség megtalálta, jelenleg előzetes letartóztatásban van.
„Egy év alatt meg akartam duplázni ezt a befizetett száztízegynéhánymillió forintot” – mondta a vádlott.
A befektetésekből alig térült meg valami. A Hungária Értékpapír Zrt., amelynek nevében a férfi eljárt, ma már felszámolás alatt áll. A pénzügyi vállalkozás volt a közelmúlt brókerbotrányának egyik szereplője.













