
Martonvásár, Kápolnásnyék, Vereb. Három Fejér megyei település, ahol nőtt a polgármester fizetése.
„Nem. Polgármester úr azt mondja, hogy nem szeretne nyilatkozni” – jött a válasz Martonvásárról.„Nem szeretnék nyilatkozni, mert ezt nem én, nem én intéztem, ez testületi ügy” – ezt Kápolnásnyék polgármestere mondta.„Senkinek nem nyilatkozom semmit” – ezt mondta Kurucz Mária, Vereb településének vezetője.
A Miniszterelnökség hozta nyilvánosságra annak az ötven településnek a listáját, ahol a kormány álláspontja szerint jogtalanul emelte meg a képviselő-testület átlagosan 30 százalékkal a polgármester illetményét. Az érintettek annak tudatában vállalták a jelöltséget a tavalyi önkormányzati választáson, hogy a polgármesteri fizetések csökkennek. Az erről szóló törvénymódosítást jó előre elfogadta a parlament. 2014-ig a legkisebb illetmény 270 347 ezer forint volt. Ma már csak 150 ezer forint jár az ötszáz lelkesnél kisebb falvakban. A kancelláriaminiszter múlt héten egyértelművé tette, hogy törvénnyel szentesített fizetésemelés nem lesz, de a kistelepüléseken a kormány kész honorálni a polgármesteri pluszmunkát. „Ahol közmunka van és ahol a közmunka szervezését az önkormányzat, illetve a polgármester az esetek nagy részében személyesen maga végzi el, ott e tekintetben a polgármesteri juttatás mellett egy bérkiegészítést kapjon mindaddig, amíg a közmunka folyik és a közmunkát az önkormányzat szervezi” – mondta korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az egyik fideszes képviselő szembemegy a kormánnyal, Boldog István törvénymódosítással emelné 224 ezer forintra a falusi polgármesterek illetményét. „Én azt gondolom, hogy ezt nem így kell megoldani. Én kitartok az emelési javaslatom mellett, sőt, van másik javaslatom is, hogyha ez nem jó. De természetesen minden javaslatot látni kell először papíron, megfontolni, és majd utána megmondjuk, hogy jó vagy nem jó. Azt gondolom, hogy azért a polgármesterek munkáját azt a fizetésükben kell elismerni” – hangsúlyozta Boldog István, a kormánypártok országgyűlési képviselője.
A Fejér Megyei Kormányhivatalban nem álltak kamera elé. Így nem tudtuk meg, hogy az érintett települések vagy polgármesterek számíthatnak-e büntetésre.













