Szél: Brutális a törvénytelenség

Vizsgálatot vár az állami intézményekben közmunkásként való visszafoglalkoztatása miatt az LMP társelnöke. Szél Bernadett Magyarország élőben című műsorunkban azt hangoztatta: több tárcánál is azért bocsátottak el embereket, hogy utána a munkájukat közfoglalkoztatotti bérért végeztessék el.

  • 2015. május 20., szerda 08:07
Vágólapra másolva!

„A Klik esetében ez egy nagyon érdekes történet, hogy ott kifejezetten a nevelést és oktatást segítő alkalmazottaknál is felütötte a fejét a közmunka, ami azért problémás, mert van a köznevelésügyi törvény, ami kimondja, hogy ilyen munkakörben, például pedagógiai asszisztens nem dolgozhat máshogy, csak közalkalmazottként. Ezért brutális ott a törvénytelenség, mert – ezért is kapta fel a fejét Balog miniszter úr erre – ez itt nemcsak azt a bizonyos rendeletet sérti, amit hatályon kívül helyezett a kormány, hanem kifejezetten a köznevelésügyi törvényt is megsértjük” – hívta fel a figyelmet az LMP társelnöke stúdiónkban.

Ismert, Szél Bernadett napirend előtti felszólalásában is vázolta a kialakult helyzetet kedden, „tudni kell, hogy korábban volt garancia arra, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő, méghozzá a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010-es kormányrendelet, amely kimondta, hogy közmunkásokat csak úgy lehet felvenni, hogyha velük bővül az adott intézménynek a létszáma. Csakhogy önök stikában hatályon kívül helyezték a rendeletnek ezt a pontját, méghozzá 2013 novemberében, és ez a rendeleti pont volt az, amely előírta, hogy csak úgy lehet közmunkást felvenni, ha nem rúgnak ki senkit az adott intézménytől” – fejtette ki az ellenzéki párt képviselője.

Az államtitkár cáfol

Az önkormányzati államtitkár szerint a közfoglalkoztatás szabályai kizárják a Szél Bernadett által említetteket. Pogácsás Tibor emlékeztetett: közmunkást akkor vehetnek fel, ha az adott munkakörben a megelőző három hónapban nem volt elbocsátás, miként azt sem engedi a jog, hogy közalkalmazottat közmunkással helyettesítsenek. Az államtitkár szerint a kormányrendeletnek más volt az oka, mint amit az LMP-s politikus állít.