
Vendéget nem tartóztatunk le
– Izrael a barátunk, vendéget nem tartóztatunk le, hazánk pedig nem tette sohasem a magyar jog részévé a nemzetközi szerződést – közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása kapcsán a magyar kormányfő.
Orbán Viktor kifejtette: Nyugat-Európában ma erősödik az antiszemitizmus. Hozzátette: ahogy nő a migráció, úgy nő az antiszemitizmus. Úgy vélekedett: Nyugaton éppen ezért nem lehet elmondani, hogy zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a Közel-Keleten konfliktus van, az minket is érint. Hozzátette: Izrael a közel-keleti stabilitásban kulcsország. A kormányfő kiemelte: a magyar állam megvédi minden állampolgárát. Vannak olyan, elsősorban budapesti állampolgárok, akiknek Izrael a második hazájuk. Nekik sem mindegy, mi történik Izraelben. A miniszterelnök elmondta, perspektivikus üzleti lehetőség van Izraellel kapcsolatban.
,,Magyarországon van a legnagyobb biztonságban a zsidó közösség. Szívesen jönnek ide, szívesen költik a pénzüket Magyarországon" – fogalmazott.
Öt cél tíz évre
A miniszterelnök elmondta, hogy erre az évre tíz célt tűztek ki, öt gazdasági és öt politikai célt. A kormányfő felsorolta:
- Le akarjuk törni az árakat
- Bevezetjük Európa legnagyobb adócsökkentését
- Elindítjuk a száz gyár programot
- Van egy kis- és közép vállalkozásokat fejlesztő programunk
- Visszaadjuk az élelmiszerek után az áfát a nyugdíjasoknak
– ismertette a gazdasági célokat. Mint jelezte, az év végére el fogjuk érni a 3,5 százalékost gazdasági növekedést, ami az alapját adja a gazdasági céloknak.
,,Mindennek az a kulcsa, hogy legyen munka. Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most" – szögezte le Orbán Viktor.
Elmondta, hogy a roma közösség is megtalálja itthon a számításait a munkán keresztül, soha nem dolgozott annyi cigány ember, mint most. Szerinte a magas foglalkoztatás fontos, és azt akarja elérni, hogy a 4,7 milliós foglalkoztatás elérje az 5 milliót.
Több mázsa kábítószert foglaltak le
A kormányfő jelezte, hogy beszélt a Tarnazsadányban élőkkel, ahol a kábítószer elleni fellépés részeként járt nemrégiben. Elmondta, hogy a drog nem egy elvont gond, hanem konkrét személyes probléma. Beszélt olyan családdal, ahol egy gyerek is meghalt a patkányméregszerű drogoktól. Ismertette, hogy több mint ezer akciót hajtottak végre a rendőrök és lefoglaltak több mázsa kábítószert.
A kábítószer ellen egy társadalmi összefogásra van szükség – tette hozzá. Orbán Viktor leszögezte: a kábítószert, a használt ingatlanokat, eszközöket elkobozzák, az így szerzett vagyont lefoglalják, a kábítószer kereskedőket pedig a lesúlyosabb börtönbüntetésre ítélik.
Ebben az ügyben zéró tolerancia van – rögzítette.
A miniszterelnök ismertette: ma is tilos kábítószert fogyasztani Magyarországon, csak a jog felkínálja azt a lehetőségét, hogy ha elvonóra vonul valaki, akkor elsőre nem büntetik meg. Most nem a fogyasztókat célozzák meg, hanem a terjesztőket, mert ha nincs terjesztő, nem lesz fogyasztó sem. Így a végén eljuthatnak a kábítószermentes Magyarországhoz.
Tízezrek a dugóban
Orbán Viktor elmondta: beadnak egy olyan törvénymódosítást, amely megpróbálja a nem tüntető emberek véleményét is képviselni. Szerinte nem normális, hogy emberek tízezrei rekednek a dugóban, mert néhány száz ember tüntet.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: MTI
Videó: Orbán Viktor/YouTube
Továbbiak a témában
2 perc Kritika után kirúgás, botrány után kiborulás, kudarc után újabb ígéret
1 perc Vizsgálatok nélkül tett feljelentést a Belügyminisztérium a Ferencváros ellen
2 perc 










