
Egy 24 éves helyettesítő tanár, Flavia Godinho Mafra első gyermekét várta férjével, Valdelivel. A szerelmespár még 2019 októberében házasodott össze a dél-brazíliai Santa Catarin államban. Mondhatni: életük legboldogabb időszakát élték. Iskolai barátnője, aki szintén nemrég osztotta meg közösségi oldalán, hogy várandós, felajánlotta, hogy szervez neki egy babaváró bulit. Rozalba Grimm azt mondta régi barátnőjének: csak annyit kell tennie, hogy megjelenik, a többiről pedig ő gondoskodik.
Buli helyett gyilkos csapda
Flavia már több órája a partin volt, amikor férje gyanakodni kezdett, mivel kedvese nem nézett rá a WhatsApp-üzeneteire. Miután a nő nem ért haza, a férjnek azonban minden résztvevő azt mondta, a parti elmaradt, már pontosan tudta, hogy valami nagyon nagy baj történt.
Vadeli a rendőrséghez fordult segítségért. A gyanús körülmények miatt azonnal a nő keresésére indultak. A nyomok végül egy fazekas raktárba vezették őket, ahol egy hatalmas kemencében megtalálták a kismama holttestét. A boncolás később megállapította, hogy egy téglával ütötték fejbe, de a súlyos vérveszteség miatt halt meg. Hogy élt-e még, amikor kivágták belőle a kisbabáját, nem lehet tudni.
Mindeközben az álpartit szervező Grimm és férje, Zulmiar Schiestl egy újszülöttel érkeztek egy közeli kórházba, azt állítva, hogy az övék. De a kórházi személyzet azonnal gyanút fogott, amikor a nőn nem látszódtak szülés jelei, viszont a kislány hátán vágások éktelenkedtek. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a nő megpróbálta Flavia gyermekét a sajátjának kiadni.
A biztonsági kamerák rögzítették, amint Flavia beszáll Grimm autójába, aki a kihallgatása során beismerte, hogy ő végzett volt barátnőjével. Az is kiderült, hogy korábban tényleg várandós volt, de aztán elvetélt. Az ügyészség a férjét felmentette, mivel Grimm egyedül cselekedett. A nőt bűnösnek találták és 57 év börtönbüntetésre ítélték – írja a Daily Star.














