Tragédiába fulladt a nászéjszaka, meghalt az ifjú ara

Egy anyuka mesélte el, hogy a gyerekei apja hogyan ölte meg következő barátnőjét a nászéjszakájukon. Azt mondta, próbálta figyelmeztetni a nőt, de letiltotta.

  • 2022. augusztus 24., szerda 11:05
Vágólapra másolva!

A 41 éves Kimberley mesélt a nőnek gyermekei édesapjának félelmetes indulatairól beszélt, és képeket is mutatott a férfi által okozott sérülésekről, de ő ezek után is együtt maradt vele. A férfi azonban megölte nőt a nászéjszakájukon. Fejbe verte, majd megfojtotta.

Kimberley, a hatgyermekes anyuka ezt mondta a Sunday People-nek:

Ugyanúgy viselkedett Dawnnal, mint velem, de egy nő túlélte, egy pedig nem. Szerencsés voltam. Próbáltam figyelmeztetni, elmondtam Dawnnak mindent, amit velem tett, és azt mondtam neki, hogy kérjen információt róla a rendőrségtől.

Az utolsó üzenet, amit küldött neki, ez volt: „Jól vagy?”. Nem válaszolt, mert letiltotta.

Dawn holttestét egy bőröndben, bokrok közé rejtve találták meg 2021 Halloweenján. A táskát mindössze 200 méterre fedezték fel a vöröstéglás háztól, ahol a férfi lakott.

Kimberley, akinek Nutttól három gyermeke van, úgy véli, a gyilkos mélységesen gyűlöli a nőket.

Erőszakos volt és uralkodó.

Az együtt töltött tíz év alatt többször megtámadta. 2015. februári utolsó rohamról a következőket mondta:

Korán lefeküdtem fejfájással. Arra ébredtem, hogy tablettákat dobott felém. Kirángatott az ágyból, és fojtani kezdett. Nem kaptam levegőt, erősen nyomta a légcsövemet. Sikerült kiszabadulnom és futnom az életemért.

Ötéves kislányuk előtt kezdte el ököllel fejbe verni. Felsikoltott, és a férfi megállt. Ha nem sikoltott volna, most már halott lenne. Szerencsére a szomszéd meghallotta, és hívta a rendőrséget. A támadást követően bántalmazásban bűnösnek találták és Kimberlyt egy biztonságos házba szállították a gyerekeivel.

A lakhelyelhagyási tilalmat a távoltartási tilalom után kaptam, csak azért, hogy biztonságban tudjunk lenni tőle. Ő egy pszichopata.

2020 júliusában Dawn kapcsolatba lépett Kimberley-vel, aki megkérte, hogy legyen nagyon óvatos Nuttel. Aztán ugyanezen év augusztusában Dawn azt mondta, hogy Nutt majdnem megölte őt egy támadás során, aminek következtében majdnem letartóztatták, de a menyasszony végül ejtette a vádakat.

Borsonline