NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Nem terheli a pótadót az ügyfelekre az UniCredit Bank

Mégsem terheli az ügyfelekre a tranzakciós illetékbevételek elmaradása miatt kivetett pótadót az UniCredit Bank.

  • 2013. szeptember 19., csütörtök 15:25
Vágólapra másolva!

A 208 százalékos pótadó miatt a korábban kiküldött értesítésekben szereplő, előre jelzett terheléseket sem érvényesíti a pénzintézet – közölte a bank elnök-vezérigazgatója. Patai Mihály elmondta: az ügyfelektől olyan visszajelzéseket kaptak, amelyek részben vitatták a bank tervezett lépésének jogosságát. A 6,8 milliárd forintos rendkívüli terhet költségcsökkentéssel próbálja kigazdálkodni a bank: 58 fővárosi fiókjából 15-öt zár be. A fiókbezárások miatt elbocsátásokra is készülnek.

„Túl kell lépni a saját árnyékunkon, rossz döntést hoztunk, és meg kell változtatni. Úgyhogy a 6,8 milliárd forintot le fogjuk nyelni, és befizetjük természetesen az államnak, de nem fogjuk ráterhelni az ügyfelekre” – jelentette ki Patai Mihály.