NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Megnyílt A fáraók Egyiptomának harmadik helyszíne

Megnyílt A fáraók Egyiptoma című kiállítás harmadik helyszíne is Szegeden. A Móra Ferenc Múzeumban a vallással, a fáraókkal és az egyiptomiak mindennapi életével ismerkedhetnek meg a látogatók. A fáraókiállítás első két helyszínét az elmúlt két hónapban már több mint 13 ezren látták.

  • 2014. június 21., szombat 12:19
Vágólapra másolva!

A kiállítást három helyszínen rendezték be. A szegedi múzeumban a vallással, a fáraókkal és a mindennapi egyiptomi élettel, a Kass Galériában az egyiptomi halotti kultusz és temetkezés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók, a Fekete-házban pedig a mumifikálás, a balzsamozás és a gyógyítás szakmaiságát láthatják.

– A rendkívüli téma az oka, hogy ennyire nem korszakoljuk, hanem tematizáljuk a kiállítás tereit. Eddig megnyílt a sírkamránk, megnyílt az orvoslás, ami még nem kapott teret eddig Magyarországon, és külföldön is ritka az ilyen kiállítás. A balzsamozás, az írás szekció, a mindennapi élet területei is hangsúlyosan bekerültek a kiállítás tematikájába – mondta a Szépművészeti Múzeum kurátora, Kevély Flóra.


A Móra-múzeum termeiben a hagyományos kiállítás mellett ruhamásolatokba bújhatnak, egyiptomiként fényképezkedhetnek a látogatók, és piramist is építhetnek egy számítógépes alkalmazás segítségével. A falakon lévő festményeket és az egyik teremben berendezett templom homlokzatát is a múzeum munkatársai készítették.

– Több mint 400 tárgyat ölel fel ez a kiállítás, 1200 négyzetméteren tudtuk megvalósítani, minél jobban törekedve arra, hogy – nem is úgy fogalmazok, hogy korhű legyen, hanem hogy – egy megélhetőbb, egy beleélhető világot teremtsünk a műtárgyak mellé, egy kis egyiptomi hangulatot tudjunk megidézni, mintha az ember egy pillanatra eljuthatna Egyiptomba, eljuthatna abba a közegbe, ahol ezek a tárgyak tényleg eredeti állapotukban voltak – tette hozzá Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója.

A kiállítást az év végéig tekinthetik meg a látogatók.