NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Egy alkotás, amely nem a fájdalmat, hanem a szép emlékeket mutatja be

Emlékművet állítottak a háromszáz éve betelepült németek tiszteletére Budakeszin.

  • 2014. augusztus 10., vasárnap 15:46
Vágólapra másolva!

Az alkotást Józsa Bálint szobrászművész készítette, a forrást a helyi német önkormányzat és a város vezetése biztosította. Csutoráné Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere hangsúlyozta, a most felavatott emlékmű abban különbözik más történelmi szobroktól, hogy nem a fájdalmat, hanem a szép emlékeket mutatja be. „Itt nem a szomorúságra, a kitelepítésekre helyezzük a hangsúlyt, hanem arra, hogy háromszáz évvel ezelőtt megérkeztek ide a sváb családok. Gyerekek születtek, házakat építettek, hazát alapítottak, és most is az élő közösségnek a részei. És ez nagyon fontos dolog, megbecsült tagjai Budakeszi közéletének” – mondta a település polgármestere.