
A Debreceni Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, aki 2018. nyarán a megyeszékhelyen bérelt lakást a sértettől.
Novemberben a lakástulajdonos nő ott kereste fel, hogy átvegye tőle a bérleti díjat. Nem sejtette, hogy bérlője őt gyanúsítja a lakásban tárolt készpénzének ellopásával. Gyanútlanul társalgott vele, amikor a férfi minden előzetes felhívás vagy kérdőre vonás nélkül egy húsklopfolóval rátámadt, és annak tompa részével többször is megütötte a fejét. Az asszony az ütések erejétől a padlóra zuhant. Támadója ezután a felsőtestét rugdosta, majd egy ruhafogas márványkorongból készült talprészével több alkalommal közepes erővel a felsőtestén megütötte.
A férfi csak ezután hagyott fel a bántalmazással és közölte az indokát. Felszólította a főbérlőjét, hogy a lakásból eltűnt készpénzét haladéktalanul adja vissza, mivel meggyőződése szerint csak ő lehetett a tolvaj. Megfenyegette azzal is, hogy amennyiben szólni mer a rendőrségnek, „kinyírja a családját”. Ráparancsolt, hogy a korábbi bérlők nevét és személyes adatait közölje vele, pénzének visszaszerzése iránt. A rémült asszony ígéretet tett erre, azonban miután elhagyta a lakást, késedelem nélkül értesítette a rendőrséget.
Blikk.hu