NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Több év börtönt is kaphat Kozso, hamarosan ítéletet hoz a bíróság áramlopási ügyében

Több év börtönt is kaphat Kozso, hamarosan ítéletet hoz a bíróság áramlopási ügyében

Évek óta húzódó ügyére kerülhet pont.

  • 2022. február 22., kedd 09:48
Vágólapra másolva!

Három évre is börtönbe küldhetik Kozsót, amiért lopta az áramot kávézójában.

Hamarosan ítéletet hozhat a bíróság a zenész ügyében, amiben azzal vádolták meg, hogy 1,7 millió forint értékben lopott áramot az ELMŰ-től teaházához. A bíróságon egykori alkalmazottja korábban azt állította, hogy Kozso mindenen spórolni akart, és nem lehetett beengedni a teázóba egy közműnek sem az emberét.

„Főpincér és üzletvezető voltam Kozsónál három hónapig. Nem volt hajlandó egy 50 ezer forintos nyomtatót sem venni – pedig tellett volna rá –, ami megnehezítette a számlázást. A mérőórák ügyét Kozsó kezelte, minket soha nem engedett oda, ahogy mi sem engedhettünk oda senkit. Kellett lennie áramfogyasztásnak, mert rengeteg díszkivilágítás volt, négy-öt hűtő, hét-nyolc forraló üzemelt”- vallotta a korábbi főpincér a Blikknek.

A korábbi alkalmazott a bíróságnak azt is elmondta, a teázó fűtése is okozott galibát, amely az egész háznak kellemetlenséget jelentett, ugyanis egyik télen napokig nem volt miatta fűtés.

A művészt nagyobb értékű lopással, és hamisítással is vádolják, akár három évet is kaphat. Szerdán ítélet is születhet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Borsonline.hu

Kép FORRÁS: POLYÁK ATTILA/ORIGO