NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
12 éves fiúk raboltak - videó

12 éves fiúk raboltak - videó

Öt – az elkövetéskor 12 és 16 év közötti – fiatal 2019 decemberében fényes nappal, a XX. kerületben kirabolt egy 13 éves fiút.

  • 2022. március 05., szombat 10:57
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a fiatalkorúak - három 12 éves fiú, valamint 14 és 16 éves társaik - 2019. december 14-én, délután, a XX. kerületben felfigyeltek egy 13 éves fiúra, majd követték. Egyikük rákiabált, hogy álljon meg, majd utána futottak. A sértett ekkor megállt, a vádlottak pedig félkörívben, két sorban felsorakoztak mellette.

Az egyik 12 éves fiú megkérdezte a kiskorú sértettől, hogy van-e pénze. A sértett elmondta, hogy 5.000 forint van nála. Ekkor a 12 éves támadó megfenyegette, hogy megszúrja, ha nem adja oda a pénzt, 12 éves társa pedig – hogy fokozza a sértett félelemérzetét – egy rugós bicskát húzott ki a zsebéből annyira, hogy a nyelét a sértett észrevegye. A kiskorú a bicskát látva, valamint a számbeli és erőfölényben lévő vádlottaktól félve átadta az 5.000 forintot.

A fiatalok ezután elszaladtak, az útonálló módon megszerzett pénzt később egy gyorsétteremben elköltötték.

Az elkövetéskor 12 éves fiúk rendelkeztek büntetőjogi értelemben vett belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege az öt fiatallal szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság velük szemben javítóintézeti nevelést alkalmazzon.

A felvételen a fiatalkorú támadók láthatóak, ahogyan a sértett után futnak, majd ahogyan a rablás után menekülnek:

Fővárosi Főügyészség