NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Autós csalók ellen emeltek vádat

Autós csalók ellen emeltek vádat

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt nyolc férfi ellen, akik autókat vásároltak, majd általuk előidézett hibákra hivatkozva nagy összegű visszatérítéseket kértek vételárból.

  • 2022. március 02., szerda 10:12
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a nyolc elkövető egyike volt az értelmi szerzője és irányítója a

csalássorozatnak. A többi személy az egyes cselekményekhez csatlakozott.

A módszerük az volt, hogy az országban több helyen is vevőként jelentkeztek eladó

gépkocsikra. A jármű próbája során, amíg a többiek elterelték az eladó figyelmét, az egyikük

fáradt olajat juttatott az autó hűtővíz kiegyenlítő tartályába. Az olaj miatt a motor

hibajelenséget produkált és így jócskán alkudtak a vételárából.

Ezt továbbfejlesztve arra is volt példa, hogy miután a fentiek alapján lealkudott árú autót

megvették, pár órán belül felhívták ismét az eladót. Közölték vele, hogy az autó útközben

megállt, ahhoz járműszállítót kellett hívni, aminek költségei vannak. Több esetben sikerült

további pénzösszegeket visszavenniük erre hivatkozással az eladóktól.

Azért, nehogy a hatóságok látókörébe kerüljön, a csalás értelmi szerzője bűntársai, később

pedig egy valójában nem működő cég nevére vásárolta az autókat.

Az elkövetői kör által egy-egy üzleten realizált extrahaszon ugyan függött a járművek

értékétől, de százezer és több mint egymillió forint között mozgott.

2018 júniusa és 2019 február vége közötti időben összességében tizenhét sértettnek közel

hétmillió forintos kárt okoztak.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az ügyben többrendbeli bűnszövetségben és

üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.