NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Hamisan vádolták késeléssel a volt barátot

Hamisan vádolták késeléssel a volt barátot

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt két 22 éves ludányhalászi nővel szemben, akik egyikük volt barátját hamisan vádolták meg késeléssel.

  • 2022. március 09., szerda 10:17
Vágólapra másolva!

2021 júniusában a két barátnő együtt italozott, közben egyikük elpanaszolta, hogy volt barátja telefonon zaklatja őt. A két nő megbeszélte, hogy megleckéztetik a férfit, ezért egyikőjük felhívta a segélyhívót és kihívta a rendőrséget, azzal, hogy barátnője volt párja késsel megtámadta őt. Hogy szavainak hitelt adjon, mire a rendőrök megérkeztek, egy késsel meg is vágta saját karját. A rendőröknek elmondta, hogy a férfi őt hibáztatta azért, amiért barátnője elhagyta, a szóváltás hevében előkapott egy kést és hadonászni kezdett vele, majd amikor a nő védekezésképp maga elé emelte a karját, megvágta azt.

Barátnője az általa elmondottakat megerősítette a rendőrségnek, ezért a férfi ellen büntetőeljárás indult.

A nyomozás már közel két hónapja tartott, amikor a két nő – tettüket megbánva – feltárta az igazat, elmondták, hogy a férfi a bejelentett időpontban nem járt a falujukban és nem bántalmazta a bejelentőt.

Az ügyészség a cselekményüket az eljárás során megbánó fiatalok ellen – az akár három év szabadságvesztéssel is büntethető – hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járásbíróságon.

A hamis vád miatti büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a vád hamisságát az elkövető az eljáró hatóságnak feltárja, ezért az ügyészség a bejelentővel szemben körérdekű munka, a barátnőjével szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.