NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Letartóztatásban a tizenhat éves embercsempész

Letartóztatásban a tizenhat éves embercsempész

Több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt tartóztatott le a Veszprémi Járásbíróság az ügyészség indítványára egy litván fiút, aki a bűncselekmény elkövetésekor még a tizenhatodik életévét sem töltötte be.

  • 2022. március 10., csütörtök 12:47
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú Litvániában, az interneten keresztül keresett munkát. Ennek során bízták meg azzal, hogy még az országában vegyen át egy személygépkocsit, majd azzal jöjjön Magyarországra, amelyet 2022. március 5-én megtett. A gyanúsított a további utasítások alapján a szerb-magyar határhoz ment tovább, ahol hét, Magyarország területére illegálisan bejutott szír, illetve szomáliai állampolgárt vett fel, hogy az országon keresztül utazva a nyugati határhoz szállítsa őket.

A jármű útközben Lovászpatonánál meghibásodott és megállt, ezért az utasok az út menti árokban rejtőztek el. A bejelentésre kiérkező rendőrök megtalálták a migránsokat és a fiatal sofőrt, akinek sem jogosítványa, sem pedig iratai nem voltak, az adatainak közlésekor először négy évvel idősebbnek vallotta magát.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés veszélyére figyelemmel az ügyészi indítványban foglaltak alapján egy hónapra elrendelte.

A végzést minden érintett tudomásul vette, így az végleges.

Veszprém Megyei Főügyészség