NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Embercsempészek próbáltak beépülni a határvadászok közé

Embercsempészek próbáltak beépülni a határvadászok közé

„Hála istennek Magyarországnak van egy olyan védelmi képessége, hogy ezeket a beépülési kísérleteket is ki tudtuk szűrni” – fogalmazott Rétvári Bence.

  • 2022. november 19., szombat 09:41
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén elárulta: több alkalommal is próbáltak beépülni embercsempészek a határvadászok közé, számol be a hvg.

„A bűnszervezet egyik tagja jelentkezett képzésre, de nem tudta megkezdeni, mert kiderült, hogy ő igazából embercsempész, és nem azért jött, hogy megvédje a határt, hanem, hogy majd az embercsempész bűntársainak szóljon, hol van szolgálatban, és ott át tudjanak jönni az embercsempészek az illegális migránsokkal” – fogalmazott a jegyzőkönyv szerint Rétvári.

A miniszterhelyettes beszámolója szerint

Ezért fontos a bűnmegelőzési célú átvilágítás. Rétvári elmondta, hogy a jelentkezők „előszűrésének része egy fizikai, pszichikai felmérés, de a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata is (…) többszörösen bebizonyosodott, hogy ez szükséges is volt”.

– hangoztatta.