NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvGazdaság

Csökkent az államadósság

Nyolcvan százalék alá csökkent az GDP-arányos államdósság mértéke. A harmadik negyedévben 1,4 százalékos volt a csökkenés – derül ki a jegybank által közölt pénzügyi számlák előzetes adataiból.

  • 2013. november 18., hétfő 12:39
Vágólapra másolva!

A Buda-Cash brókerház vezető elemzője felhívta a figyelmet arra is, hogy a mostani adat a tavaly év végi ráta alatt van.

– A harmadik negyedévben nettó adósságtörlesztők voltunk, ez azt jelenti, hogy devizaadósságainkat az állam egyéb tartalékaiból tudta visszafizetni és nem vett föl helyette devizaforrást, ez mintegy 300 milliárd forinttal csökkentette az államadósság mértéke, de a forint árfolyama is gyengült ez viszont egy 120 milliárd forint körüli összeggel növelte, de az egyenleg még mindig kedvező, így sikerült a második negyedéves 812,1 százalékra, 79, 7 százalékra csökkentenie a rátának a harmadik negyedévben. Mint ismeretes, a tavalyi év végén 79,8 százalékon állt az adósságrátánk – nyilatkozta a Hír TV-nek Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház vezető elemzője.

Dollárkötvény kibocsátásra készül az ÁKK

Dollárkötvény kibocsátásra készül az Államadósság Kezelő Központ. A központ a tízéves futamidejű papírok kibocsájtásának megszervezésével bízott meg négy nagy pénzintézetet. A nemzetgazdasági miniszter korábban a Hír TV P8 című műsorában azt mondta: bár jelenleg nincs szükség rá, a később esedékes törlesztések miatt érdemes lehet a jelenlegi kedvező piaci környezetben dollárkötvényt kibocsátani.

Nőtt az építőipar teljesítménye

Közben az építőipar teljesítménye több mint 9 százalékkal nőtt szeptemberben, az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a termelés az előző hónaphoz viszonyítva is nőtt egy százalékkal. Tóth Gergely azt mondta: az eredmény az állami beruházásoknak köszönhető. „A GDP-adat múlt heti közzétételénél is szerepelt az építőipar mint húzómotor. A folyamatok egyelőre nem változtak az év eleje óta, tehát továbbra is az állami beruházások hajtják: útépítések, vasútfejlesztések, egészségi, illetve oktatási intézmények felújításai szerepelnek elsősorban a jó adatsor mellett. Nagyon fontos lenne, hogy a magánberuházások, illetve a kis- és középvállalati szektor is hozzájáruljon a következő időszakban ehhez a növekedő tendenciához. Ebben segíthet majd a növekedési hitelprogram: amikor az termőre fordul, akkor talán már a kkv-szektor is érdemben tudja ezt a rátát fölfelé húzni.”