
Európai összehasonlításban is jelentős eredménynek tartja a nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdasági növekedést. Varga Mihály napirend előtt a parlamentben azt mondta, a GDP harmadik negyedévi 1,7 százalékos növekedésével a magyar gazdasági növekedés tartós és stabil lesz. Az építőipar teljesítménye több mint 9 százalékkal nőtt szeptemberben.
A kedvező gazdasági adatok címet adta Varga Mihály a napirend előtti felszólalásának. A nemzetgazdasági miniszter a múlt héten közölt, 1,7 százalékos növekedési adatra utalva azt mondta, hogy a magyar gazdaság a vártnál sokkal jobban teljesít. Ő is elmondta, hogy a GDP bővülése a mezőgazdaságnak, az iparnak és az építőiparnak köszönhető, amit a tárcavezető kedvező szerkezeti változásnak tart. Biztató jelnek tekinti a belső fogyasztás növekedését is.
– A kormány intézkedései, a családi adókedvezmény bevezetése, a tanároknak adott fizetésemelés, amely az idei év után jövőre is áthúzódik, sőt szeptemberben egy újabb növekedés lesz, az egészségügyi dolgozóknak a bérrendezése, valamint a rezsicsökkentésnek a hatása 2014-ben még kedvezőbb helyzetbe hozhatja a háztartásokat, ami azt jelenti, hogy a gazdasági növekedésnek már nemcsak a mezőgazdaság, az ipar vagy az építőipar lehet az eleme, hanem egyre nagyobb és egyre dominánsabb mértékben a belső fogyasztás is – fogalmazott Varga Mihály.
A Magyarországon termelő külföldi cégek a legfőbb haszonélvezői a gazdasági növekedésnek a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint. „Nézze meg, miniszter úr az Európai Bizottság adatait, fideszes képviselőtársaim ezek szerint nem olvasták, mert tekerik a fejüket – fogalmazott Volner János. – Ebben az szerepel, hogy a nemzeti össztermékünk értéke, az, amit az ország ténylegesen a magáénak tudhat, az sajnos 0,5 százalékos csökkenésben van a tavalyi szinthez képest. A külföldiek profitkivonása erősödött az országból, megtermelik ugyan itt a jövedelmet, erre most oly büszke a miniszter úr, hiszen a GDP nő, azonban ez a jövedelem bizonyított módon el is hagyja az országot” – mondta a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A Jobbikéhoz hasonló bírálatot kapott a kormányzati gazdaságpolitika az LMP frakcióvezetőjétől. Schiffer András a hazai kis- és középvállalkozás megerősítését hiányolja.
– Továbbra is egy olyan pályán tartják Magyarországot, hogy Magyarország egy összeszerelő ország, egy összeszerelőlétre kárhoztatott ország. Ön felzárkózásról beszél, de hogyha 10 évre visszamenőleg megnézzük az adatokat, azt látjuk, hogy a konvergencia tekintetében Magyarország az önök elődei és az önök munkásságának köszönhetően vészesen szakad le. Most már lassan Románia és Bulgária is beéri. Az a helyzet, hogy ha ezek a tendenciák mennek, akkor Magyarország 2020-ra Európa szegényháza lesz – fogalmazott Schiffer András.
Uniós és régiós összehasonlításban is jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. „Az a növekedési adat, amit előbbiekben a miniszter úr ismertetett, az Európában a negyedik legjobb növekedési adat, a régión belül pedig a második legjobb növekedési adat. Ehhez képest nézzük meg, hogy amikor a szocialisták kormányoztak, hogyan nézett ki ez Európában, illetve a régión belül. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a régión belül a magyar növekedési adat a hetedik volt, a legutolsó, és ez nem változott érdemben Bajnai Gordon kormányzása idején sem, ahol ráadásul egy rekordméretű gazdasági visszaesést ért meg Magyarország, hiszen hét százalékkal esett vissza a gazdasági teljesítmény” – mondta Rogán Antal.
A politikus megjegyezte: a gazdaság növekedésével párhuzamosan lettek alacsonyabbak a rezsiköltségek, az infláció pedig 40 éve nem látott szintre csökkent.