NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvGazdaság

Követőkre talál a magyar rezsicsökkentés

Követőkre talál a magyar rezsicsökkentés: januártól Csehországban a földgáz ára körülbelül 5, az elektromos áramé 10 százalékkal csökken. A magyar tapasztalatokra nem csak Prágában, hanem Pozsonyban és Varsóban is kíváncsiak. A visegrádi országok együttműködése keretében, ezért a négy állam energetikai hatóságai, Budapesten, együttműködési megállapodást kötöttek.

  • 2013. november 06., szerda 18:26
Vágólapra másolva!

Lengyelországban az elmúlt évtizedben megduplázódtak az energiaárak. Magyarországon 2002 és 2010 között az áram ára kétszeresére, a földgázé háromszorosára nőtt. A lakosság teherbíró képességét vizsgálva, Budapest, Pozsony, Prága és Varsó lakói azok közé tartoznak, akiknek a jövedelméből sokat visz el a rezsi.

– 20 európai fővárost megvizsgálva az első hatban vagyunk, mindegyik a V4-tag, ami nem jó. Bizonyos értelemben jó elöl lenni, de az energiaárak fizetésében, az egy főre jutó jövedelemhez viszonyítva nagyon rossz pozíciót fogtunk el. Megállapodtunk, hogy a privatizáció okozhatta ezt, hiszen mindegyik országban korábban privatizálták a nagyon értékes energiavagyont – jelentette ki Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke.


A visegrádi országok energetikai szabályozó hatóságainak elnökei a budapesti találkozón a fogyasztóvédelemről, az energiabiztonságról és a rezsicsökkentésről tárgyaltak. Csehországban a hatóság saját hatáskörében mérsékli az árakat.

– Jövőre nálunk is csökkenni fog mind az elektromos energia, mind a földgáz ára, de sajnos nem olyan mértékben, mint ahogy ez Magyarországon történt – fogalmazott a cseh szabályozó hatóság elnöke, Alena Vitásková.

Csehországban a földgáz körülbelül 5, az áram tíz százalékkal lesz olcsóbb januártól. Magyarországon a januári és novemberi csökkentésnek köszönhetően a lakosság 20 százalékkal fizet kevesebbet a gázért, a távhőért és az áramért, mint 2012-ben.