
Nehéz gazdasági körülmények között is lehet sikereket elérni Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója szerint. Az InnoMax Klub előadói ezeket a lehetőségeket mutatták be a résztvevőknek. Jövőre már nonprofit szervezetek számára is kiírják az InnoMax-díjat.
A siker volt a téma az üzleti reggelin. Az egyik előadást Zsuga János tartotta, aki tíz évig irányította vezérigazgatóként a Mol tulajdonában álló Földgázszállító Zrt.-t, 2012-ben őt választották az év menedzserévé. Kerper Gábornak idén ítélték oda az év informatikai vezetője elismerést. Ő az egyik magyar lapkiadó műszaki igazgatója. A nyitóelőadás a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatójának jutott, aki ma az egyik távközlési szolgáltató vezetője.
„Ha szétnézünk a világban, azok a cégek, amelyek világméretűvé nőtték ki magukat, szinte kivétel nélkül emberi tényezőre hagyatkoznak. Olyan humánerőforrásokat vontak be és olyan menedzsmenteszközöket vetettek be, amelyekkel garázscégből világméretűvé nőtték ki magukat” – mondta Mártha Imre.
Mocsai Lajos mesteredző, a londoni olimpián negyedik helyezést elért férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya szerint a siker titka a jó kommunikáció, ugyanakkor nem vitatja, hogy a sikerhez elengedhetetlen a tehetség is. „Az elvégzett munka, a hitelesség, a szakmai kompetencia a kommunikáción keresztül közvetítődik. A kommunikáció minősége, tartalma és milyensége – hogy az embereknek ezt hogy tudjuk közvetíteni és átadni – ma már abszolút a legfontosabb a közös munkában, még teljesítménysportban is” – fogalmazott a mesteredző.