NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvGazdaság

Patai: Százezrek csatlakozhatnak a kibővített árfolyamgáthoz

Jelentősen javítja majd a rendszeresen fizető hitelesek arányát a kibővített árfolyamgátrendszer a Magyar Bankszövetség elnökének várakozásai szerint.

  • 2013. november 18., hétfő 12:44
Vágólapra másolva!

A magyarországi kereskedelmi bankok vezetői délelőtt a jegybank elnökével tárgyaltak. Korábban több panasz is érkezett amiatt, hogy a bankok azért bontanak fel hitelszerződéseket, hogy az adós ne tudjon belépni a rendszerbe. Patai Mihály most azt mondta: minden pénzintézet kiemelt projektként kezeli az árfolyamgát végrehajtását.

„A bankrendszer részéről én megígértem, az érintett bakok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament múlt heti döntését sikeresen hajtsák végre. Azzal számolok, hogy a következő néhány hétben-hónapban százezres nagyságrendben fognak csatlakozni az árfolyamgáthoz a magyar hitelfelvevők, és több tízezres nagyságrendben olyanok is, akik eddig nemfizetők voltak, és átalakulnak fizetővé” – mondta Patai Mihály.