
A korábbi három helyett idén már négy kategóriában hirdeti meg a kormány a rezidensi ösztöndíjakat – jelentette be az egészségügyi államtitkár. A pályázatokat január 3-ig várják, a 600 ösztöndíjas finanszírozására 756 millió forintot biztosít a kormányzat.
„Ezek az okos és tettre kész fiatalok itt maradjanak az országban” – ezzel indokolta az ösztöndíjak fontosságát a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója. Náluk jelenleg is dolgozik 16 ösztöndíjas rezidens; köztük Zsoldos Fanni, aki korábban egy évig Németországban dolgozott. Magyarországi fizetésének többszörösét kereste meg, de nem helyezkedhetett el azon a szakterületen, ahol szeretett volna, és azt mondja, honvágya is volt, ezért hazajött. A fiatal rezidens a Markusovszky Lajos-ösztöndíjnak köszönhetően rezidensi fizetése mellett még nettó 100 ezer forintot vihet haza. A rezidensszövetség kérése értelmében azonban a programban részt vevők nem fogadhatnak el hálapénzt. Szócska Miklós szerint ezzel szeretnék biztosítani azt, hogy felnőjön egy olyan orvosgeneráció, amelyik nem szokik bele a hálapénz jelenségébe, ami szerinte egyes esetekben akár büntethető is.
Az ösztöndíjprogram eddigi eredményei közül az államtitkár kiemelte, hogy a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek részére meghirdetett Méhes Károly-ösztöndíj hatására a tartósan betöltetlen gyermekorvosi praxisok száma egy év alatt a negyedével csökkent.