
Kiírták az Erzsébet program jövő évi pályázatait. 2014-ben a tervek szerint 3,5 milliárd forintot biztosít erre a célra a kormány – jelentette be Navracsics Tibor a Cafeteria 2014 című konferencián. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az Erzsébet programnak köszönhetően az elmúlt időszakban összesen negyedmillió ember jutott nyaralási lehetőséghez, köztük százezer gyermek.
Az Erzsébet programnak köszönhetően nyaralhattak a budai Cseppkő Gyermekotthon lakói is. Az elmúlt időszakban összesen negyedmillió ember jutott így nyaralási lehetőséghez, köztük százezer gyermek – jelentette ki Navracsics Tibor az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Cafeteria 2014 című konferenciáján.
Guller Zoltán miniszteri biztos azt mondta, 2014-ben Mosolyra váltottuk jelszóval indul az Erzsébet program. Összesen hatvankét pályázatot írnak ki, ami kétszerese az első évben meghirdetettnek.
A Szép-kártya bevezetése óta több mint százmilliárd forint áramlott a gazdaságba – ez már Szatmáry Kristóf nyilatkozatából derült ki. Az államtitkár hozátette, október végére már több mint huszonkétezer munkáltató csaknem kilencszázezer dolgozója használt Szép-kártyát.
Az Erzsébet-utalványt már több mint ötvenötezer elfogadóhelyen lehet beváltani és több mint kétmillióan használják.