
A belügyminiszter elmondta, meg akarják szüntetni a túlzsúfoltságot is, ezért a kormány a következő két évben 3500 új helyet alakít ki a már meglévő börtönökben.
„Hetven százalékuk már jelen pillanatban is dolgozik. Remélem, hogy az év hátralévő részében még olyan fejlesztéseket tudunk végrehajtani, hogy ez a szám még több lesz. Dolgoznak a mezőgazdaságban, a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, ezen megtermelt áruknak, értékeknek a feldolgozásában. Tizennégy olyan korlátolt felelősségű társaságot üzemeltetnek, ahol a bútorüzemtől a fémfeldolgozáson át a ruha, az ágynemű varrásáig valamennyi iparágban tevékenykednek” – szögezte le a belügyminiszter.













