
Ikrek után plusz egy éven át jár majd a gyermekgondozási segély a kormány módosító javaslata szerint. A parlament ma este szavazott a gyed extráról, a voksolásnál csak a Gyurcsány-párt tartózkodott. A támogatás a gyermek egyéves kora után akkor is jár majd, ha a szülő munkát vállal.
Barbara és férje három gyermeket nevel. Mivel a nőt – több év kihagyás után – nem vették vissza korábbi munkahelyére, a környéken kezdett munkát keresni. Teljes munkaidőben nem akart dolgozni, mert emiatt elesett volna a gyermekek utáni támogatástól. Félállásba viszont nem vették fel. A Barbarához hasonló anyákon segítene a januártól bevezetett gyed extra. Januártól az is jogosult lesz a támogatásra, aki teljes állásban dolgozik. A gyed igénylésének egyetlen feltétele van, hogy az anya a szülést megelőző két évben 365 napot dolgozzon.
Kistestvér születése esetén is megmaradnak a korábbi ellátások. Az anya tehát gyedet és gyest is kaphat egyszerre. A kormány zárószavazás előtti módosító javaslata szerint ha pedig valaki ikreket nevel, egy évvel tovább folyósítják az összeget. A Fidesz ügyvezető alelnöke a parlamentben az ellenzék támogatását kérte.
A gyed extra bevezetése 80 ezer kismamát érinthet. A szociális és családügyi államtitkár úgy látja: a kormány új támogatási rendszerével megfékezhető a népességfogyás.
A kormány azokat a fiatalokat is támogatja, akik már az egyetemi évek alatt családot alapítanak. A gyedet jövő év januártól az a hallgató vagy friss diplomás is igényelheti, aki a szülést megelőző két évben legalább két félévet teljesített nappali tagozaton.