Egyre tragikusabb a helyzet Portugáliában

Orvosokra és ápolókra van szüksége Portugáliának - erre hívta fel a figyelmet a dél-európai ország egészségügyi minisztere. A kórházakban ugyan vannak még szabad ágyak, de nincs hozzá kellő személyzet. A spanyol fővárosban elfogyott az oltóanyag, ezért a következő 10 napban senki sem kap ellenszert.

  • 2021. január 28., csütörtök 12:13
Vágólapra másolva!

Portugáliában tragikus a helyzet. Az egészségügyi miniszter arra kérte a többi uniós államot, hogy küldjenek ápolókat és orvosokat. A járvány miatt eddig már 11 ezren vesztették életüket a 10 és fél millió lakosú ibériai országban. Csak az elmúlt napon 300-an haltak meg és 15 ezer új esetet regisztráltak.

A vakcinahiány miatt a következő 10 napban nem oltanak Madridban.

Az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy nyárra nem tudják beoltani a lakosság 70 százalékát. Az pedig tovább ront a helyzeten, hogy Madrid mellett Katalónia is jelezte, hogy fogytán vannak a vakcinának, ezért 10 ezer ember második oltását el kell halasztani.

A 47 milliós Spanyolországban eddig 1,3 millióan kapták meg az oltás első adagját, a második dózist 173 ezer embernek adták be.

A vakcinabotrány miatt egyre többen mondanak le tisztségükről. Politikusok, rendőrök és más közszolgálati vezetők is soron kívül adatták be az ellenszert maguknak. Eddig 30 emberről derült ki, hogy hatalmával visszaélve kapta meg a szérumot.

Boris Johnson brit miniszterelnök eközben bírálta az Európai Unió lassú vakcinabeszerzését. Az Európai Unió viszont a britekre mutogat, pontosabban az AstraZenecára. Brüsszel nyomást gyakorol a brit-svéd gyógyszercégre, hogy szállítsa le a március végéig megígért 80 millió adag vakcinát a 27 tagország számára. Az AstraZeneca a múlt héten közölte, hogy gyártási problémák miatt az első negyedévben csökkenti az uniónak ígért szállítmányokat. Ez azt jelenti, hogy 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot kap csak az unió.

Ebben az esetben aligha teljesíthető Brüsszel célja, hogy a nyár elejére az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka megkapja az oltást.

Közben több százan párizsi egyetemista állt sorban ételért. Egyre reménytelenebb anyagi helyzetben vannak a diákok a szigorítások miatt. A héten békés demonstrációt rendeztek, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre, ám a felvonulókra antifasiszta aktivisták támadtak.

A szigorítások ellenére Párizs teljes záraltot tervez. A kórházban ápoltak száma ugyanis múlt hét óta drasztikus emelkedésnek indult. Már több mint 3 ezren vannak intenzív osztályon, ami a kritikus szintet jelenti.

Franciaországban már átlépte az 3,1 milliót a megbetegedések száma.

HírTV