
A Szent István-napi kenyér mellett az ország tortájából is ehettek az idei Magyar Ízek Sétányára kilátogatók. A cukrászok több mint 20 ezer szelet tortával készültek az ünnepre. Több ezren látogattak el az Országház épületébe is, hogy megnézzék a Szent Koronát.
A Szent István-napi kenyeret kóstolták a Magyar Ízek Sétányán a Clark Ádám téren. A kenyeret a Magyar Pékszövetség szakmai zsűrije választotta ki több mint húsz termék közül. Az idei győztes egy Heves megyei családi pékség kenyere lett.
– A Várkapitány kenyere egy 40 százalék rozsliszttel készült rozsos kenyér. 24 órás rozskovásszal, hűvösebb, lágyabb tésztával készül, és ennek köszönhető az, hogy laza, hosszan eltartható a bélzete. Azért ez a neve, mert mi az Eger melletti Andornaktályáról jöttünk – magyarázta ki Kurdi András, a Kurdi Family Pék Kft. pékmestere.
Nemcsak kenyeret, hanem süteményt is kóstolhattak a Duna-parti sétányra kilátogatók. Ehettek az ország tortájából, az ország cukormentes tortájából és a honvédség tortájából is.
– Több mint 20 ezer szelet torta készült. Részben az ország tortája, ami idén a somlói revolúció lett, illetve a csokis kalan elnevezésű, Magyarország cukormentes tortája sütemény, amit mi készítettünk vagy mi nyertük ezzel a versenyt. Úgyhogy itt dolgozunk, és reméljük, hogy jó idő lesz – tette hozzá Nádori László cukrászmester.
A Lánchíd budai hídfőjénél egész nap koncertek és családi programok várták az ünneplőket. Emellett több ezer embert vonzott a parlamenti nyílt nap is, ahol a Szent Koronát is megnézhették az érdeklődők.