NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Új kihívás: Balaton-fröccs a nyakba

Jeges víz helyett Balaton-fröccs-kihívással kezdték meg a szüretnyitót a Balatoni Kör tagjai. Az északi és déli parti borászokból és vendéglátókból álló társaság együtt szüretelt, a szőlőt közösen préselték le, a jövőben pedig közös bort is készítenek, amelyet majd a Balaton boraként vezetnek be.

  • 2014. augusztus 26., kedd 19:10
Vágólapra másolva!

Vitorlással érkeztek az északi parti borászok Balatonboglárra. Az idei szüretnyitót rendkívüli akcióval kezdték: a Balatoni Kör egyik tagja ugyanis jeges vödrös kihívást kapott, amelyre társaival együtt válaszolt. Puttonyokkal és dézsákkal vizet merítettek a Balatonból, és azzal öntötték nyakon egymást. Az akciót Balaton-fröccs-kihívásnak nevezték el. Az eredeti, az Egyesült Államokból elindult kihívás adakozással jár, ezért a borászok úgy döntöttek, hogy ők a vízimentőket támogatják.

A szüretnyitó a megszokott helyen, a szőlőhegyen folytatódott. Az északi és a déli parti borászok közösen szedték az éppen érő sárga muskotályt.

„Fontosnak éreztük, hogy ne konkurensként mutatkozzunk, nem is vagyunk azok, barátok vagyunk gyakorlatilag, és támogatjuk is egymást a munkában” – nyilatkozta Kardos Gábor a Balatoni Kör elnöke.

A sok csapadék miatt idén nem lesznek erősek a borok. „Picit túl sok is volt a csapadék, kicsit kevesebbel is bőven megelégedett volna a szőlő. Egyelőre szépek a szőlők, rendben vannak, szárazság és napsütés kellene, és akkor egészen szép évjárat is válhat belőle” – elemzett Laposa Bence borász.

A leszedett muskotályt a kikötőben préselték. A Balatoni Kör tagjai úgy tervezik, idén közös bort is készítenek. A Balaton bora olaszrizling lesz.