Megint hiába várták, fegyelmi eljárás indul az ATV Híradó műsorvezetője ellen

Az ATV műsorvezetője, Gajdos Tamás vasárnap ismét nem tudott időben megérkezni a nem sokkal 17 óra után kezdődő ATV Híradóba, ezért kollégájának, György Gabriellának kellett helyettesítenie.

  • 2023. november 12., vasárnap 20:51
Vágólapra másolva!

A Media1 értesülései szerint Gajdos elfelejtette, hogy be kellett volna mennie dolgozni, és az ATV munkatársai Budapesttől 90 kilométerre, Balassagyarmaton érték el a műsorvezetőt, aki a nagy távolság miatt akkor már nem tudott beérni. Mivel nyáron már többször is elkésett a híradóból, azonnali fegyelmi eljárás indul ellene.

Nyitókép: Gajdos Tamás Facebook-oldala