
A stockholmi Svéd Királyi Tudományos Akadémia az elismerést a kékfény-kibocsátó dióda, vagyis a kék LED-égők felfedezéséért adta a szakembereknek. A bizottság indoklása szerint a három tudós 20 évvel ezelőtt felfedezett egy energiatakarékos és környezetbarát fényforrást, amellyel teljesen új módon nyerhető fehér fény.
A japán kitüntetettek átszámítva több mint 270 millió forintnak megfelelő összeget is kapnak a díjjal együtt, amelyet hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.