NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Egymilliárd a szegedi zsinagóga felújítására

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a szegedi zsinagóga épületének felújítását. A közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forintot a kormány már folyósíthatta is volna, a Mazsihisz vezetősége eddig nem döntött, hogy a szegedi hitközség vagy az országos szervezet vegye fel az állami támogatást.

  • 2014. november 01., szombat 12:42
Vágólapra másolva!

Európa negyedik legnagyobb zsinagógája évek óta egyre rosszabb állapotban van. Beázik a kupola, és a vakolat is hullik, a tetőszerkezet bármikor leszakadhat. Az életveszélyessé nyilvánított épületet november 15-én bezáratta volna a Szegedi Zsidó Hitközség, pedig a felújítás első üteméhez szükséges 150 millió forintot már szeptemberben elkülönítette a kormány. A renoválás azonban nem kezdődött el, mert a Mazsihisz vezetőségén belül még nem született döntés arról, hogy az állami támogatást ki vegye fel.

– A kormánynak nincsen lehetősége arra, hogy a zsidó közösségen belül bármilyen módon különbséget tegyen. Tudomásul kell venni, hogy a magyarországi zsidó egyház jogszabályoknál fogva a Magyarországi Zsidó Hitközségek szövetsége, így erre kértem elnök urat is, Heizler Andrást, a Mazsihisz elnökét, valamint Ledniczky elnök urat, és hasonlóképpen erre kérjük a többi érintett helyi zsidó hitközség elnökét, hogy jelöljék meg közösen, ki legyen a támogatás kedvezményezettje – fogalmazott Latorcai Csaba államtitkár.

A Szegedi Zsidó Hitközség elnöke szerint, mivel több mint harminc éve ők gondozzák az épületet, úgy gondolták a felújításra szánt forrásokra is a helyi hitközség a jogosult. A Mazsihisz központosítási törekvéseivel nem értenek egyet, nem szeretnék, ha a zsinagóga működtetése elkerülne tőlük.


– Nem lenne szerencsés, hogyha ez megvalósulna. Mi ezért dolgozunk, igaz, hogy itt még egy alapítványt is bevontunk azért, hogy a szegedi lakosság is kifejezze a velünk való szolidaritását, vagy az innen távolba szakadtak is részt vegyenek ebben a megújítási munkában. Mi ezért dolgozunk, szeretnénk megtartani természetesen az önállóságunkat, hisz eszközbázis nélkül nem olyan egyszerű – mondta Ledniczky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

A pénteki egyeztetések alapján a felújításra szánt források kedvezményezettje a Mazsihisz lesz, így rövidesen elkezdődhet végre a szegedi zsinagóga rekonstrukciója.